Nem vagyok biztos benne, hogy az őszhöz közeledve jó ötlet egy kertészeti blogot kezdeni, de hát így alakult. Az időzítésben sosem voltam jó. Most írhatnám,hogy ez tudatos, hiszen egy jó kertész a hideg hónapokon készül a nagy tennivalókra, de így, ebben a formában nem igaz. Mármint a tudatosság.
Őszinte leszek, írni róla annyira nem izgalmas, mint kint kaparászni a kertben, de sokan érdeklődtetek, kértetek tanácsokat, így arra gondoltam, talán ezt érdemes lenne rendszerbe tenni. Biztos vagyok benne, hogy lesznek unalmas bejegyzések, de sajnos egy termőföld PH értékéről írni, vagy a gombaölő szerek szükségességéről nem egy izgalmas téma, ám de annál fontosabb.
Na igen, hogy honnan is indultam. Tudom, sokak most legyintenek és mondják, hogy „na persze!” pedig tényleg gyerekkoromban léptem rá a helyes útra, amiről aztán sikeresen el is térítettek. Nem, nem a család. Emlékszem, hogy kisiskolás voltam és megszöktem otthonról, hogy egy falubeli néninek segíthessek gazolni a sziklakertjében. Iszonyúan megszidtak, mert akkor még nem volt mobil ugye. Arra is emlékszem, hogy nálunk, Bakonybélben a technikaóra vagy már nem is tudom pontosan melyik óra nyári gyakorlata egy ún. „gyakrolókerti” munka volt. Az iskolának termeltünk zöldségeket. Hihetetlen ugye? Milyen jó is lenne ha ez ma is így működne. Minden nyáron 10 órát voltunk kötelezve arra, hogy menjünk és kertészkedjünk. Mindenki utálta, én nem, de úgy tetem mégis, nehogy cikizzenek a többiek. Itt tanultam meg melyik zöldség hogy néz ki mielőtt a menzán megeszem (na meg persze otthon is volt kert), illetve komposztálni, csapatban dolgozni. Első jegyem egy bődületes nagy 1-es lett, amit a gyomlálásra kaptam. Na ugye…már akkor tudtam, hogy az hülyeség 🙂
Gondolkodtam az általános végén a kertészeten, de a társadalom és a környezet azt sugallta, hogy ebből nem tudok majd megélni. Aztán beválasztottam egy másik szakmát, amiből most nem tudok megélni 🙂 Voltam benne kezdő, lelkes, voltam fent és nagyon lent. De Isten látja lelkem, minden percét imádtam és hivatástudatból dolgoztam. De jött egy kisbaba, egy kistesó, egy kisGazt.evő 😉 Most pedig teret engedek a gyermeki lelkemnek és újra belevágok. Vagyis most belevágok.
Belevágok, mert elképesztő, hogy a boltban Ausztrál krumplit és Olasz hagymát veszünk, az pedig egyszerűen szomorú, hogy ezt a legtöbb ember meg sem nézi a polcon. Ízetlen a zöldség, vegyszeres és messziről jön, na de cserébe tökéletesen néz ki. Itt a sok föld, a tökéletes klíma, és a sok ügyes kéz…tessék termelni!
Írok tapasztalatokról, tanácsolok és elrettentek. Írok elkapkodott döntésekről, mint pl. a paradicsomtövek száma és a babycékla másodvetése, és írok meglepő fordulatokról, mint amikor a legszebb zöldséged a legrosszabb minőségű talajban érzi jól magát nagy megdöbbenésedre. Szeretném, ha minél többen próbálkoznának, és ne legyen kifogás az, hogy csak erkélyünk van. Én is ott kezdtem újra. Esküszöm, ha visszatérek az irodámba, ott a futóka helyett menta és babyspenót kap helyet vagy egy kis zsázsa. Mert finom és szerintem szebb is. Miért ne? Kinek van az irodában zöldsége a kaspójában? Nézz csak körül 😉
